2019. november 9-én került megrendezésre az első alapítvány bálunk.

Reméljük, hogy a rendezvényen elértük azokat a szülőket, támogatókat, akik a jövőben segíteni tudnak az alapítvány céljait minél szélesebb körben megvalósítani.

Olvassátok képes beszámolónkat sok szeretettel:

A bál programjáról:

17:30 – Kapunyitás – Borkóstolás
Mindenkit wellcome drink-kel fogadtunk, majd a pincébe invitáltunk egy kis borkóstolóra a Benedek Pincészet jóvoltából. A borokat Benedek Péter borász mutatta be.

18:00 – Az alapítvány elnökének, Ágics Melindának a beszéde

Melinda beszédében bemutatta, hogy miért jött létre alapítványunk, mi motiválta őket, mint szülőket az alapításra, és megköszönte a sok-sok önzetlen segítséget, amit szülőtársaitól, Kótai Róbert püspöki biztosunktól és az iskola igazgatójától kapott.

 18:10 – Műsor

Az est színvonalát emelte a pompás műsor, melynek sorát a Ránki György Alapfokú Művészeti Iskola növendékei nyitottak megfergeteges műsorukkal, melyben az iskola rézfúvós kvintettjét, kamarakórusát és gitárzenekarát hallgathattuk meg. Zongorán kísértek Novák Orsolya, Máthé Panka és Novák Réka. Fuvolán közreműködött Szász Dóra, Bodor Bernadett és Horváth Boglár, cahoonon Novák Gábor. Felkészítő tanárok: Jencsik Zsuzsa, Kuna Lajos és Máthé László, a kórust betanította és vezényelte Horváthné Baranyai Ágnes.

A műsorban elhangzott a Ránki György Induló (Részlet a Ki a győztes? című ifjúsági daljátékból),  Purcell: Pásztor, pásztor című dala, valamint Leonard Cohen: Halleluja (A Shrek című film egyik betétdala) végül Henry Mancini: Pink Panther című örökzöldje a gitárzenekar előadásában.

Ezt követte a DancEarth Egyesület Akrobatikus Rock and Roll bemutatója. Az egyesület a környező településeken több mint 10 éve működik, versenyzőik sikeresen szerepelnek a különböző versenyeken. Legkiemelkedőbb eredményük a Magyar Bajnoki cím mellett a Világkupa és Európa Bajnoki 4. helyezés.
Most az utánpótlás és a felnőtt korosztályok lányformációs bemutatóit láthattuk.

És végül következtek az iskolánk büszkeségei, a nyolcadikos fiúk és lányok Palotás tánca Lindnerné Medve Eleonóra betanításával.

19:00 – Ünnepi beszédek

Köszönő beszédet mondott az iskola igazgatója, Németh László Gábor és az esemény fővédnöke, Kótai Róbert püspöki biztos.

19:15 – Svédasztalos vacsora

Az ízletes falatokról a Becsei Vendéglő gondoskodott.

20:00-tól Tánc kifulladásig

A hangulatos zenét egészen hajnalig Marosi Zoltán biztosította, melyet csak a

Tombolasorsolás

szakított meg.

Itt szeretnénk megköszönni a rengeteg tombolanyeremény felajánlást az iskola minden osztályának és külön név szerint:

Aqualand
Bódi család
Bogyai család
Cadran
Carlo Lovassport
Castrum Bowling Pub
Csöme Kft.
Galenus Gyógyszertár
Gőcze Termékek
Kapitány Réka szülei
Kemény család – Forgó Zamárdi Ring
Kézműves Kincseház
Kiss Beatá természetgyógyász, kineziológus
Kozelka Dorottya
Kürtös Kuckó
Mia Mamma Palacsintázó
Minden Jót Termelői Bolt, Reggeliző
Pappné Szekeres Tünde
Ráckeve Város Önkormányzata
Romantika Cukrászda
Sárosi Optika
Schema Számítástechnikai Üzlet
Schneider család
Scholz Szilvia kozmetikus
Simon Márta
Szadai József
Szeredi-Schmidt Regina szülei
Szigetszentmártoni Hús- és Hentesáru
Szpisják Hajnalka
Szűcs Ferenc és családja
Tókert Csárda
Tóth Erika
Tököli Tesco
Transkárpátia Kft.
Tulipano

Köszönet a fődíjért a Gerstenbrein családnak.

És végül szeretnénk köszönetet mondani az esemény támogatóinak:

Ráckeve Város önkormányzatának

A csepeli McDonald’s éttermet üzemeltető Mersits és Tsa Bt.-nek

A szigetbecsei Becsei Vendéglőnek

Az 5.a osztálynak a gyönyörű dekorációért

 

Nagyon hálásak vagyunk Mindenkinek, hogy eljöttetek és velünk ünnepeltetek, táncoltatok ezen az estén.

Az I. Alapítványi Bálon befolyt adományok összege

Hálásan köszönjük a támogatásotokat!